I heart Emma [mew.gp] | everything about miss Watson

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://i253.photobucket.com/albums/hh69/MEWgp/aloldalak2.png?t=1200774856”.

Új desing :)

BEZÁRVA.

Igen, mint az látjátok, az oldal bezárt. Sajnálom, de már nem vagyok olyan lelkes, mint az elején. Emmát még mindig szeretem, de nem úgy, mint az elején. Mostanában olyan, mint aki elvesztette a stílusát, amiért én szerettem. Ez van, sajnálom, de ha már nem rajongok annyira érte, akkor minek erőltetni? Azoktól is bocsánatot kérek, akik még remélték, hogy kinyitok. Ígértem, hogy ha hazajövök a síelésből, akkor újra beindul a MEW, de ebből nem lett semmi. És a csetben író angelának meg jordynak üzenem, ha nem unták meg Emmát és nem tudnak olvasni, akkor ne fikázzanak, csináljanak lapot. Ennyit róluk. A többieknek pedig köszönöm a több mint TÍZEZER látogatót. Lehet, hogy egyszer még visszatérek Emmához és/vagy a HP-hez, de most jelenleg egy másik oldalt szerkesztek, abban a témában pedigvan vagy egymillió, de azért próbálkozni lehet, nem? :) Igazából most angolt kellene fordítanom, de ezt már régen le akartam írni. Mégegyszer bocsánat, az elitek levehetnek. Lopni továbbra is szigorúan tilos, ha valahol meglátom az ötleteimet, képeimet vagy bármi mást... húú, akkor tényleg féljetek. De ezt most nem viccből mondtam, hejjel lehet egyeztetni az időpontokat.

Szeretném még megköszönni azoknak is, akiket az oldal által megismertem: szájtherminek, akit nagyon szeressünk :), ema (berti), akit még a másik oldalamon ismertem meg, Szabinak, akivel jól lehetett dumálni, Candance-nek, akit az Emmás oldaláról ismerek, meg még egy csomó mindenkinek, akit megismertem a MEW által :) Azoknak is jár köszönet, akik támogattak és feljártak az oldalra. Ezer köszi nektek :)  ÉS A KIEMELEKNEK, AKIKET NEM A NETRŐL ISMEREK, MÉGIS VOLT EGY-KÉT JÓ SZAVUK, VAGY ÉPPEN SIKERÜLT ÁTLÉPNIÜK EGY BIZONYOS HATÁRT: virdzsinek és avrinnak, a besteknek. Virdzsó volt az, aki mindig feljárt, és megkérdezte, hogy lesz-e friss. Ezer puszi nekik :P

Viszont nem szeretném megköszönni azoknak, akik belőlem éltek, és megsértődtek, mert nem akartam nekik eladni a lapot. Szóval nekik nem köszi. Meg az olyanoknak sem, akik szemetek voltak velem, vagy csak azért beszélgettek velem, mert kellett nekik kredit. Ezer nem-köszönet nekik.

Nem tűntem el teljesen, hiszen van egy másik lapom, amit nagyon szeretek, és még abban a témában is tudok egyedit csinálni :P Ott már az új nevemen találtok meg, jelenleg a lollie-ra hallgatok. A Helovinra is, de az már a múlté :D Az új oldalam a két nagyon híres "nőszeméllyel", Ashleyvel és Vanessával foglalkozik. Lehet fikázni meg minden, de ez van, róluk csináltam oldalt, gondolkodtam egy olyon lapról még régebben is, de csak februárban csináltam meg. Ott elérhettek, mivel új MSN címem is van, hátha valaki fel akar venni :) Az új oldalam:

I HEART VASHLEY

Remélem, nem írtam túl érzelgős búcsúzást, de már nem akarok többet kinyitni, és szerintem megérdemeltek ennyit, ha már egy hónapig nem jártam erre. Vashleyztam, de most mindegy :) Megyek angolt fordítani :S Sziasztok.

Helovin (utoljára)

 
A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://i253.photobucket.com/albums/hh69/MEWgp/0201.png?t=1200771113”.
.emmawatson.
.multimedia.
.fanlisting.
.képgaléria
 
A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://i253.photobucket.com/albums/hh69/MEWgp/0202.png?t=1200771144”. 
 wm: Helovin
start: 2007.09.15.
téma: Emma Watson
layout: 20 by Helovin
host: Gportal
elérhetőség: mail | msn
online:  online
 
 
A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://i253.photobucket.com/albums/hh69/MEWgp/0203.png?t=1200771157”. 
  
 
A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://i253.photobucket.com/albums/hh69/MEWgp/0204.png?t=1200771172”. 
    
 
    
 
 csak meghívásra!
 
 
A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://i253.photobucket.com/albums/hh69/MEWgp/0205.png?t=1200771185”.

 
A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://i253.photobucket.com/albums/hh69/MEWgp/0206.png?t=1200771198”. 
 
http://
 
jelentkezz a csetben vagy a vk-ban!
:: bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
:: számláló
Indulás: 2007-09-15
 

sziasztok! érdekelnek az idézetek, képek, történetek? akkor katt! ... s jöttödre porcelánszívem megremeg. <33333    *****    MILEY NEWS! LEGFRISSEBB HÍREK!! MILEY ÉS LIAM VESZEKEDTEK? KÉPPEL ELÕSZÖR ITT!EREDETI INTERJÚ FORDÍTÁSOK!ALL ABOUT MILEY    *****    *******FIGYELEM!FIGYELEM!KÖNNYÛ PÉNZSZERZÉSI LEHETÕSÉG!!BEFEKTETÉS NÉLKÜL!!NE HABOZZ,KATTOLJ!!!FIGYELEM!FIGYELEM!*******    *****    JÓSLÁS ÉS JÖVENDÕMONDÁS JÓSLÁS ÉS JÖVENDÕMONDÁS JÓSLÁS ÉS JÖVENDÕMONDÁS JÓSLÁS.. MILEY ÉS SELENA MILEY &Eacut    *****    Kivácsi vagy a Bionicle legendájára?Nézz be ide és soha nem tapasztalt élményekkel fogsz gazdagodni!Napi frissítéssel!    *****    BONES!DR.CSONT!SZUPER OLDAL A LEGJOBB SOROZATRÓL!HÍREK,FRISSEK,LETÖLTÉSEK!NÉZZ MEG 2 ÉVADOT SZINKRONNAL!BONES!DR.CSONT!    *****    tovább itt - katt ide - hitel, hitelek, kölcsön, személyi hitel, jelzáloghitel, bar listásnak is azonnal !    *****    *CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK    *****    **** ÚJ FÓRUM*** Antropozófia-Önismeret-Emberismeret *** ÚJ FÓRUM *** Szellemileg nagykorúaknak *** ÚJ FÓRUM ****    *****    WWW.TRAVELOUTLET.HU Minõségi utazás, megbízható árakon, üzleti ajánlat, állásajánlat TRAVEL OUTLET www.traveloutlet.hu    *****    IGÉNYES IRODATAKARÍTÁS - TÓTH ÉS TÁRSA - http://irodatakaritas.gportal.hu - IGÉNYES IRODATAKARÍTÁS - TÓTH ÉS TÁRSA -    *****    HA NYARALTÁL MÁR MAKRYGIALOSON AZÉRT NÉZD MEG AZ OLDALT, HA MÉG NEM AKKOR AZÉRT....    *****    *MATTHEW GRAY GUBLER*MATTHEW GRAY GUBLER*MATTHEW GRAY GUBLER*MATTHEW GRAY GUBLER*MATTHEW GRAY GUBLER*MATTHEW GRAY GUBLER    *****    EGÉSZSÉG, PÉNZ, SIKER, vagy BETEGSÉG, ADÓSSÁG, KÍNLÓDÁS! A VÁLASZTÁS A TIÉD! Kérj infót, nem kerül semmibe! Katt!!!    *****    MobilMánia - Mozizz a mobilodon! Rohamosan fejlõdõ mobil portál, friss hírekkel, fúrummal, letöltésekkel! Kattints ide ha érdekel!    *****    JUSTIN BIEBER JUSTIN BIEBER JUSTIN BIEBER JUSTIN BIEBER JUSTIN BIEBER JUSTIN BIEBER JUSTIN BIEBER JUSTIN BIEBER JUSTIN BIEBER JUSTIN BIEBER JUSTIN BIEBER    *****    KIM PETRAS KIM PETRAS KIM PETRAS KIM PETRAS KIM PETRAS KIM PETRAS KIM PETRAS KIM PETRAS KIM PETRAS KIM PETRAS KIM PETRAS    *****    AVATAR*9 OSCAR-DÍJ jelölés*AVATAR*3D-S FEJLÉC*2 MILLIÁRD dollár fölött a bevétel*AVATAR*ettõl te is elKÉKülsz*AVATAR*    *****    Ha most regisztrálsz a legújabb portálépítõs lapra, ajándékot kapsz! Részletekért katt IDE!    *****    Lég puska, Van de Graaf generátor, Leyden jar Csak annyit kell tenned, hogy regisztrálsz. Hogyan csináljunk?